Fejezet 77
1 Az éneklõmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár. (77:2) Szavamat Istenhez emelem és kiáltok; szavamat Istenhez emelem, hogy figyelmezzen reám.
2 (77:3) Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.
3 (77:4) Istenrõl emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela.
4 (77:5) Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.
5 (77:6) Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveirõl.
6 (77:7) Megemlékezem éjjel az én énekeimrõl; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:
7 (77:8) Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?
8 (77:9) Avagy végképen elfogyott-é az õ kegyelme? vagy megszûnik-é igérete nemzedékrõl nemzedékre?
9 (77:10) Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az õ irgalmát? Szela.
10 (77:11) És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.
11 (77:12) Megemlékezem az Úrnak cselekedeteirõl, sõt megemlékezem hajdani csodáidról;
12 (77:13) És elmélkedem minden cselekedetedrõl, és tetteidrõl gondolkozom.
13 (77:14) Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?
14 (77:15) Te vagy az Isten, a ki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.
15 (77:16) Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela.
16 (77:17) Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.
17 (77:18) A felhõk vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.
18 (77:19) Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.
19 (77:21) Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg.
20 (77:21) Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.
