Fejezet 17
1 Dávid imádsága. Hallgasd meg, Uram, az igazságot, vedd észre könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra, mely nem jõ csalárd ajakról.
2 A te orczádtól jõjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat.
3 Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi rosszat; ha tán gondoltam is nem jött ki a számon.
4 Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erõszakosnak ösvényeire.
5 Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.
6 Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet.
7 Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, a ki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól.
8 Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet.
9 A gonoszok elõl, a kik pusztítanak engem; ellenségeim elõl, a kik lelkendezve vesznek körül engem.
10 Megkövéredett szívöket elzárták, szájokkal kevélyen szólanak.
11 Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek.
12 Hasonlók az oroszlánhoz, a mely zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülõ oroszlánkölyökhöz.
13 Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, terítsd le õt, szabadítsd meg lelkemet a gonosztól fegyvereddel;
14 Az emberektõl, oh Uram, kezeddel, a világ embereitõl! Az õ osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bõvölködnek fiakkal, a miök pedig marad, gyermekeikre hagyják.
15 Én igazságban nézem a te orczádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midõn felserkenek.
